2008. március 3.

napsugár

Életem egyik legnagyobb leckéje, hogy akkor is tudjam melegíteni magamat, ha arra látszólag semmi okom nincs. Olyan életehelyzetbe sodortam magamat, amikor úgy tűnik minden akadályoz abban, hogy az élettervemet éljem. Persze élhetném az életemet, megalkudva a létezés morzsáival, belül mégsem erre vágyom. A kicsi én fél. A nagy nyugtat, csendesít, bölcs mosollyal türelemre int. Ebben a helyzetben a legnehezebb napocskának maradni, és szeretni magamat, a környezetemet. Ebben a helyzetben nehéz hinni a jövő szépségében.

A hit, hogy beteljesíthetem a feladatom, és minden látszólag üres óra ezt készíti elő, meginog, majd felerősödik. Hinni azt, hogy minden csak azon múlik, mennyire összeszedett a saját világom, mennyire merem felvállalni azt ami bennem él, minden nap új kihívás elé állít. Saját csapdáim köszönnek vissza, és omlanak le nap-nap után. Menekülnék, de szeretnem kell. Magamat, az életemet, a sorsomat, a helyzetemet, azokat, akikért dolgozom. Nem úgy kell, hogy muszály... bensőm kívánsága ez az állapot. Görcsös rándulásaimmal való szembenézésem, utazások a félelmeim birodalmába tisztítják a képet. Főnix madárként szárnyalok, és halok meg minden ciklusban.

Megoldani, hogy tűzenergiáim vízként áramoljanak felvéve a gályák terhét, az utasok sóhaját, a sziklák akadályait, a sodródó hordalékot úgy, hogy közben tudjam én vagyok az élet maga. Tenni, a tétlenségben. Csak áramlani egyik helyszínről a másik felé. Békésen osztogatni a kicseimet a halászoknak, itatni az állatokat, mosni a szennyes ruhát, fürdetni a gyerekeket. Közben figyelni arra, hogy ne válljak sebesen rohanó áradattá, de erőm tudatában törekedjek a tenger felé.

Új élet születik és a születés katarzisai ellenére melegen maradni szeretni, és szeretve lenni nehéz de varázslatos tapasztalás.

Tűzből víz... meghal, átalakul, majd életre kel. A létezés gyönyörűséges terhe itt él velem.

Yin

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.